Miért mentjük fel a szüleinket? | Amiről nem beszélünk... Podcast

Sajnos rengeteg apától veszik el a gyermekét. Remélhetőleg a tasz nekik is segít.

Színvonalas beszélgetés, hiánypótló.
Gyerekként és anyaként hallgattam.
Köszönöm

Én úgy kezdtem bele ártalmas gyermekkori tapasztalataim áttekintésébe, hogy megláttam korábbi önmagamat a fiamban, aki fiatal felnőttként "rám olvasta" apai hiányosságaimat. Kifejezettem büszke voltam rá, és erről be is számoltam neki, azzal az élményemmel együtt, hogy "bár én így elmondhattam volna az apámnak ugyanezeket, hogy közben fagyizunk, és nem kell attól rettegnem, hogy jön a pofon". Saját megélésemből tudom igazolni, hogy ez nagyon rövid időn belül mindkettőnk oldalán látványos felszabadulást hozott. A kapcsolatunk gyökeres átalakulását, egészségessé javulását. Végigbólogattam a beszélgetést. Kíváncsian várom az erőszakolt megbocsájtásról szóló következőt, azzal a prekoncepcióval, hogy azt is helyeslő fejmozdulatok kíséretében fogom hallgatni.
Saját megélésem példáival bármikor állok a csatorna és az érdeklődők rendelkezésére.
szeretettel,
Zoltán

Köszönöm, csoda podcast! Továbbra is hiteltelenítve vagyok -, “az nem így volt” -, limitáltam a kapcsolatot anyámmal.

Én tudom magamról, hogy nem vagyok jó szülő, és bármennyire is szeretem a gyerekem, nem lett volna szabad gyereket vállalnom, de amikor még nem volt, akkor nem tudtam milyen az, amikor van...stb. Engem is megviselt és traumatizált az ő születése, és biztos önző vagyok mert nem mondtam le róla, és nem érdekel, hogy más jobban csinálja, én szeretem és én akarom felnevelni... szóval ja. Érdekes besszélgetés volt, kár hogy nem vezetett sehová.

Hát ebben a beszélgetésben nagyon összemossák a határokat. Nyilván egy gyerekbántalmazás megbocsáthatatlan, de azért felelősségre vonni a szüleimet mert ők túl nagy elvárást tamasztottak felém, az hibás!
A másik mert azért szenved, mert nem volt elvárás, és elkallódott, a harmadik meg azért okolja a szüleit mert nem tudtak kapcsolódni, hiszen a szülő nem akart semmiben sem véleményt nyilvánítani csak a szeretetével támogatni.
Véleményem szerint a fogadó fél felfogásán is múlik mit kezd ezekkel a tapasztalásokkal.
Nem tudom hogy az itt beszélgető emberek szülők-e már, de sok sikert nekik a hibátlan szülőséghez.

Nagyon jó volt. Köszönöm.

Nagyon-nagyon köszönöm... Több éve tartó, mardosó bűntudattal teli kapcsolati krízisemhez kaptam valódi kapaszkodókat, olyan felismeréseket, ami segít "átmenni a következő vagonba ". Az egyéni terápiás folyamatomban is csak egykét ennyire jelentős pont volt. Lehet döntően meghatározó egy ilyen podcast a felépülésünk szempontjából. Köszönöm az odaadásotokat a rátok bizottakért. Rendkívül fontos, amit csinaltok. Nagyon várom a következő beszélgetést.

Nagyon tetszett ez a beszelgetés így több nézőpontból is. Köszönöm!

Próbálok utat keresni az élő szülőmnek hogy hogyan hozzam ki abból a sötét lyukból ahol van évek óta, vagy ha nem találok semmit és ő sem hajlandó kezeltetni magát, akkor egyszerűen csak elvágom vele a kapcsolatot hogy végre önmagamat hozhassam egy egészségesebb helyzetbe. Annyiból jó volt hogy megtanultam milyen az ilyen hazudozó ember (persze függőségek miatt, de ez nem mentség) és hogy mennyi falat kell emelni, szivtelenné is váltam az idő alatt sok sok dologban vele kapcsolatban meg másokkal is. Úgy érzem elengedni is tudni kell, ha nem tudom megbocsájtani.

Kedves Knapek Éva és pszichológus Team! Nagyon tetszett a beszélgetés( na, az ilyen podcastek a jók, semmint Cserháti-Herold Janka vekengése) éspedig, mert én is ebben vagyok. Egy diszfunkcionális, bántalmazó családban nőttem fel, ahol voltak jó dolgok is és tényleg ettől még nehezebb feldolgozni a történteket. Németországban élek és már második éve terápiában vagyok ( egy magyar pszichológusnőnénél). Nagy szerencsém, hogy németben a Krankenkasse 😅 fizeti a terápiát. 🙏 Minden egyes mondattal maximálisan egyet tudok érteni. Story of my life 😅! Nagyon értékes munka. Hála, köszönet, vagy ahogy magyarban most nagyon divat. Áldás! (Ez utóbbi mondat irónia volt.) Üdvözlet Münchenből

Nagyon köszönöm ezt a beszélgetést.

Legyen valaki tiszteletre méltó, és akkor tisztelem! Ha szülő, ha gyerek, ha bárki más!

Nagyon fontos podcast, köszönöm szépen. Nagyon nehéz erről a témáról így gondolkodni a mai magyar társadalomban, ez egy igazi tabu. De mérhetetlenül fontos támogatás ez azoknak, akik mernek számot vetni a saját gyerekkori élményeikkel a saját szülőségük tükrében. Mert mindannyian gyarló és hibázó szülők leszünk, ha nem nézünk szembe a hozott mintáinkkal.

Ezt a podcast-ot minden szülönek meg kellene neznie! Nagyon tanulsagos! ❤

Aki fenőtté érett, az természetesen megbocsájt a szüleinek akkor is, ha nem nevelték tökéletesen, vagy nem követtek el helyrehozhatatlan hibákat pl. szexuális bántalmazást, vagy brutális fizikai bántalmazást. Kérdés, hogy a pszichológiai segitség tud-e segiteni az ilyen pácienseken, vagy csak időt és pézt pazarolnak ?

Rendkívül fontos adás! Sajnos azok a segítők (pszichológusok) akikkel én találkoztam, teljesen tabuként kezeli azt, amikor kifejeztem, hogy nem akarok túlzott kapcsolatot ápolni a szüleimmel/családom (súlyos bántalmazás kapcsán). Volt aki a fejemhez vágta, hogy akarok új emberi kapcsolatokat kialakítani, ha még a családommal sem találom a hangot. Arról nem is beszélve, hogy amikor évtizedek munkájával ki tudtam mondani, hogy nem voltak elég jó szüleim/nagyszüleim, mert egyáltalán nem figyeltek rám. Erre a kedves pszichológus hölgy kijelentette, hogy negatív vagyok. És hogy dolgozzak azon, hogy mi okoz boldogságot, ahelyett, hogy a gyász folyamatát segítette volna. Hozzáteszem nagyon nehéz teret engedni a gyásznak, hiszen az érzések amelyek feljönnek ilyenkor (harag, szomorúság, büntudat) teljesen tabusítva vannak. Ehhez hozzátesz még a pozitív pszichológia is, hogy folyton a boldogságot kell hajkurászni, miközben a boldogság is csak egy érzés, mint a harag és szomorúság is, ami mind jön és megy. A gond akkor van, amikor próbáljuk valamelyiket elfojtani.

Kedves Knapek Éva és pszichológus csapata!
Felbecsülhetetlenül értékes munka volt ez a beszélgetés is a többi között. Én is egy ilyen diszfunkcionális, bántalmazó családban nőttem fel. A szüleim már nem élnek. Sok- sok pszichológiát olvasva, hallgatva, rengeteg dologra rájöttem magamtól- szakember segítsége nélkül is. Nyilván így százszor nehezebb, de sajnos soha nem engedhettem meg magamnak ilyen plusz kiadásokat. Jó volt visszaigazolásként hallgatni a korábbi felismeréseimet, de nem igazán tudok mit kezdeni ezzel az egésszel, a veszteségekkel, a fájdalmakkal, a családban még élő rokonok mai napig való érvénytelenítésével. Túl fájdalmas ezeken még gondolkodni is. Én megpróbáltam számtalanszor beszélni a megéléseimről, de mindig csak az érvénytelenítés volt a válasz. A családi béke érdekében feladtam, hogy valaha is megértés és valódi szeretet lehessen a családunkban. Pszichésen nem jutottak el arra a szintre, hogy érdemben lehessen ilyen dolgokról beszélgetni. Magamban jó lenne helyretenni a dolgokat. Egyedül próbálkozom kihúzni magamat a mocsárból a saját hajamnál fogva.
Tisztelettel:
B. Judit

Brilliàns

Jaj de jó volt, köszönöm ❤

Vègre hallom azt is, hogy ‘van olyan szülô, akivel nem lehet beszèlgetni’… szerettem volna beszèlni az èrzèseimrôl, hogy megèrtsem gyerekkoromat, erre anyàm azt mondta, ‘na! megint csak a szemrehànyàs…ès elment mosogatni’ Feladtam, belefàradtam, kaptam hideget meleget ezèrt.

Köszönöm❤

Hálásan köszönöm, hogy meghallgathattam ezt a segítő beszélgetést!!!!